2008. augusztus 18., hétfő

Paradicsom leves

Mai levesünk paradicsom leves volt. Amit nálunk mindenki nagyon szeret. Most úgy készítettem, hogy Alexandra is tudjon belőle enni. De amúgy sem a megszokott modón készítem ezt a levest.
Hozzávalók:
  • 500 g pradicsom süraimény ( ez dobozos fajta volt)
  • kb 750 ml víz ( egy doboz meg egy fél)
  • 2 ek cukor + ízlés szerint
  • 2 ek kukorica lisz ( bármilyen lisz jó hozzá)
  • 2 ek vaj
  • fűszerek (csipetnyi) : majoranna, petrezselyemzöld, metélőhagyma, vegeta
  • 1 fej (kisebb) egész hagyma

Elkészítése:
A paradisom pürét felöntjük a vízzel, beletesszük a vöröshagymát, majd addig főzzük míg a hagyma teljesem megpuhul. Közben elkészítjük a rántást, ami különlegessé teszi. A vajon felfuttatjuk a cukrot. Ha már habzik beleteszzük a lisztet, és lehuzzuk a tűzről. Addig kavarjuk, míg elmorzsolódik a benne liszt . Visszatesszük a tűzre, és addig kavarjuk míg elkaramellizálódik a lisz meg a cukor. Majd megint lehuzzuk a tőzről, felötjük 1 dl vízzel, és felolvasztjuk benne a karamellizált lisztet. Így hamar el is kezd sürűsödni. Ha szép sima lett, adunk még hozzá 1 dl vizet, és ráöntjük a kész paradicsomot. Kicsit felfözzük vele, és kész. Lehet tálalni.
Levesbetét: nálunk most rizs volt benne, de a tésztát is imádják benne.

Jó étvágyat hozzá! Sok sikert az elkészítéséhez!

Paradicsom + víz a hagymával


Rántás a karamellizált cukor és liszt


Rántás simára főzve

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Írj nekem. Kiváncsi vagyok a véleményedre. :)